Tenyésztési és genetikai szimpózium: Éghajlatváltozás és szelektív tenyésztés az akvakultúrában

Az akvakultúra a leggyorsabban növekvő élelmiszer-termelési ágazat, amely jelentősen hozzájárul a globális élelmezésbiztonsághoz. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) alapján az akvakultúra-termelésnek jelentősen növekednie kell ahhoz, hogy 2050-ra kielégítse a vízi élelmiszerek iránti jövőbeli globális keresletet. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) és a FAO szerint az éghajlatváltozás globális felmelegedést, tengerszint-emelkedést, az óceánok termelékenységének változását, édesvízhiányt és gyakoribb szélsőséges éghajlati eseményeket eredményezhet. Következésképpen az éghajlatváltozás az éghajlati övezetektől, a földrajzi területektől, a tenyésztési rendszerektől és a tenyésztett fajoktól függően különböző mértékben érintheti az akvakultúrát. Az éghajlatváltozás két fő kihívás elé állítja az akvakultúrát. Először is, a jelenlegi, az uralkodó környezeti feltételekhez igazított halak a jövőbeli körülmények között elmaradhatnak az optimálistól. A halfajok gyakran poikiltermikusak, ezért különösen érzékenyek lehetnek a hőmérséklet-változásokra. Ez a halak esetében fontosabbá teszi a hőmérsékletre való alacsony érzékenységet, mint az állatállomány és más szárazföldi fajok esetében. Másodszor, az éghajlatváltozás megkönnyítheti a meglévő és új kórokozók vagy paraziták kitörését. A fenti kihívások kezelése érdekében három fő alkalmazkodási stratégiát határoztak meg. Először is, az általános „robusztusság” az akvakultúra egyik fő jellemzőjévé válik, mivel a halak kevésbé lesznek kitéve a jelenlegi és az új betegségeknek, ugyanakkor a hőmérsékletek szélesebb tartományában fognak virágozni. Másodszor, az akvakultúra-tevékenységek, például a bemeneti energia, a közlekedés és a takarmánytermelés hozzájárulnak az üvegházhatásúgáz-kibocsátáshoz. A takarmányhatékonyság érdekében történő kiválasztás, valamint az üvegházhatásúgáz-kibocsátást minimalizáló tenyésztési cél meghatározása csökkenteni fogja az akvakultúra éghajlatváltozásra gyakorolt hatásait. Végezetül, az akvakultúrában a tenyésztési programok korlátozott elfogadása komoly aggodalomra ad okot. Ez azt jelenti, hogy a takarmányhoz, a vízhez és a földhöz szükséges erőforrásokat nem hatékonyan használják fel. Következésképpen a termelt hal egy kilogrammjára jutó szénlábnyom nagyobb, mint ha a tenyésztési programokból származó halakat nagyobb mértékben használnák fel. Az akvakultúrának genetikailag továbbfejlesztett és ellenálló szervezeteket kell használnia, amelyek nem szenvednek vérzéses depresszióban. Ehhez jól irányított szelektív tenyésztési programokból származó halakat kell felhasználni, megfelelő tenyésztési ellenőrzési és tenyésztési célokkal. A politikai döntéshozóknak és a tenyésztő szervezeteknek ösztönzőket kell biztosítaniuk az akvakultúrában a szelektív tenyésztési programok fellendítésére az éghajlatváltozást tűrő szilárdabb haltenyésztési programok érdekében.