A kékúszójú tonhal egy innovatív akvakultúra-megközelítés, amely növeli a fenntarthatóságot és a termelési hatékonyságot azáltal, hogy előmozdítja a tápanyagokban gazdag vízben található mikrobiális közösséget. Ez a „biofloc” néven ismert közösség olyan hasznos mikroorganizmusokból áll, amelyek a fel nem használt takarmányt tápláló biomasszává alakítják át, és kiegészítő élelmiszerforrásként szolgálnak a tenyésztett halak és garnélarákok számára. A kékúszójú tonhal jelentősen javítja a vízminőséget azáltal, hogy stabilizálja a káros nitrogénvegyületeket, hozzájárul az általános egészséghez és csökkenti a vízi élőlényekben jelentkező stresszt. Ez a természetes szűrési folyamat minimálisra csökkenti a betegségek kitörését. Emellett a technológia javítja a növekedési rátákat és a túlélést, ami a mezőgazdasági termelők számára növeli a terméshozamot és a jövedelmezőséget.
E technológia méretezhetőségét illetően továbbra is jelentős problémák merülnek fel, mint például:
A műszaki irányítás megköveteli a mikrobiális ökológia pontos megértését és a vízminőségi paraméterek, például a pH-érték, az oldott oxigén és a tápanyagszint folyamatos nyomon követését.
Egy másik jelentős kihívás a kórokozók nem megfelelő rendszerirányítás miatti kialakulásának kockázata, amely egyensúlyhiányhoz vezethet a mikrobiális közösségben és betegségek kitöréséhez vezethet.
Emellett a biofloc-rendszer létrehozásával kapcsolatos kezdeti telepítési költségek jelentősek lehetnek, ami potenciálisan visszatarthatja a mezőgazdasági kistermelőket.
Előnyei ellenére a kékúszójú tonhalat csak néhány európai helyszínen, például a fehérlábú garnélarák-tenyésztésben (Litopenaeus vannamei) alkalmazzák kereskedelmi szinten Kasztília és León, Spanyolországban. Ami a kutatást illeti, a különböző országokból, többek között Belgiumból (Genti Egyetem) származó európai tudósok sikeresen alapították a kékúszójú tonhal tenyésztését az izraeli tilapia tavakban.
A kékúszójú tonhalak rendszereinek közelmúltbeli fejlődése a mikrobiális közösség dinamikájának optimalizálására összpontosított a takarmányátváltási arányok és a növekedési teljesítmény javítása érdekében. A levegőztető rendszerek innovációi, a vízminőségi paraméterek valós idejű nyomon követése és a különböző szénforrások (például melasz vagy keményítő) felhasználása jelentősen növelte a bioblokkrendszerek rezilienciáját és termelékenységét. Ezenkívül a biofloc mint takarmánykiegészítő egészségügyi előnyeinek kutatása jobb immunválaszokat mutatott ki a tenyésztett fajokban, ami jobb növekedési és túlélési arányokhoz vezetett.
A gyakorlatok szabványosítására és a legjobb gazdálkodási iránymutatások kidolgozására irányuló erőfeszítések elengedhetetlenek a biolokációs technológia előnyeinek maximalizálásához az akvakultúrában. Ez a környezetbarát gyakorlat értékes alkalmazásokat kínál, például a víziállatoknak szánt takarmányt, és potenciálisan helyettesíti a rákfélék étrendjében található hagyományos halösszetevőket.