A tengervíz-karbonát kémia modellezése a kagyló-akvakultúra-régiókban: A héjképződéssel és -növekedéssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos információk

A puhatestű-akvakultúra nagy értékű ágazat, amely gyorsan növeli a termelést Európában és világszerte. Az elmúlt években megbeszélések folytak arról, hogy az élelmiszer-termelés e formája milyen széles körű környezeti előnyökkel járhat. A puhatestű-akvakultúra vizsgálat tárgyát képező egyik aspektusa a mészhéjak (CaCO3) előállítása. A puhatestűek héjának növekedését néha a légköri CO2 nyelőjeként írják le, mivel az elzárja a szilárd ásványi formában lévő szenet. A szigorúbb karbonát-kémiai modellezés azonban – beleértve a tengervíz pCO2, pH-értékének, az oldott szervetlen szénnek és a teljes lúgosságnak az egyidejű változásait – azt mutatja, hogy a szénsavasodás a légkör nettó CO2-forrása. Az arról folytatott vitákkal együtt, hogy a puhatestűek légzését bele kell-e foglalni a szénlábnyom-modellezésbe, ez arra utal, hogy alaposabb ismeretekre van szükség ahhoz, hogy a mészhéjú állatok akvakultúráját be lehessen vonni a szén-dioxid-kereskedelmi rendszerekbe és a lábnyomszámításokba. Itt azt mutatjuk, hogy a tengeri karbonátrendszer regionális különbségei megváltoztathatják az egységnyi CaCO3 képződésre jutó CO2 mennyiségét. A karbonátkémia modellezése azt mutatja, hogy a Dél-Portugáliában található part menti kagylótenyésztő gazdaságok a létrehozott CaCO3-héj egy grammjára vetítve mintegy 0,290 g CO2-t bocsátanak ki. Ezzel szemben a Balti-tenger partján található azonos gazdaság akár 33%-kal is több CO2-t termelne g CaCO3-ra vetítve (~0,385 g-CO2·(g-CaCO3)–1). Ezt a térbeli változékonyságot ezért akkor is figyelembe kell venni, ha a puhatestű-akvakultúra bekerül a jövőbeli szén-dioxid-kereskedelmi rendszerekbe, valamint a termelés iparágon belüli jövőbeli bővítésének tervezésébe.